2012. július 30., hétfő

2012. július 26., csütörtök

LADY GAGA - FAME Parfüm



Lady Gaga mindig lázadt a korlátok ellen, első illata ehhez méltóan dacol a parfümkészítés minden megszokott szabályával, felrúgja a konvenciókat. Ahol világosság van, oda sötétséget hoz.  Ami tiszta és áttetsző, azt misztikus ködbe burkolja.  Ahol gyümölcs terem, oda mérget cseppent. Az eredmény a Lady Gaga Fame, egy pazar, gyümölcsös-virágos illat, amely épp olyan fekete színű, mint a dicsőséghez vezető út, de rögtön tisztává és világossá válik, amint a dicsőség megszületik.



A parfüm egy SÖTÉT VONAL mentén épül fel. Fő alkotója a Belladonna, ami a 18. század rosszhírű méregkeverőinek kedvelt eszköze, de ugyanakkor a boszorkányos szépségek titkos fegyvere is volt. Parázsló tömjén fátyolozza be a tiltott gyümölcs auráját, édes, végzetes csábítást okozva.

A sötétség szívéből az illat fényűző és ÉRZÉKI HARMÓNIÁVÁ emelkedik, csepegő méz, sáfrány és sárgabarack nektár édes elegyével ejti rabul közönségét.

Végezetül KÖNNYED elem lép a színpadra, megtörve az átkot.  A gazdag virágos jegyek, bennük tört tigris orchideával és arábiai jázminnal, az időtlen szépséget testesíti meg.

 Az illat igazi innovációnak számít a piacon, hiszen ez az első fekete parfüm, ami nem hagy nyomot a ruhán.



Termékskála:

Eau de parfum                 30 ml                    8 399 Ft
Eau de parfum                 50 ml                    11 349 Ft
Fekete tusfürdő              200ml                   5 529 Ft
Fekete testápoló            200 ml                  5 529 Ft


Közreműködtek:

Lady Gaga

Parfümőr: Richard Herpin – A mester parfümőr együttműködésben Honorine Blanc-kal és  Nathalie Lorson-nal a Firmenichtől


A reklám fotósa és rendezője: Steven Klein


2012. július 25., szerda

"Bagoly láz!" - 2. Oasap csomag!

Pár hete boldogan olvastam, hogy újra kaptam 10$-t és gyorsan keresésbe is kezdtem, hogy vajon mit rendeljek? Amikor megláttam ezt a nyakláncot, nagyon megörültem, mert szerettem volna egy ilyen láncot, viszont még nem szántam rá magamat, hogy rendeljek ebay-ról! Amikor elindult a "bagoly láz" vagyis mindenhol baglyos kiegészítőt láttam akkor még nem igazán fogott meg, sőt kifejezetten nem tetszett, viszont láttam igazán szép baglyos ékszereket is és ezt a nyakláncot pedig élőben is megcsodáltam már és akkor eldöntöttem, hogy rendelni fogok magamnak, tehát amikor megláttam, hogy az Oasapnál is van ilyen lánc és még a 10$-ból is kifutja gondolkodás nélkül megrendeltem, tudom tudom a 9 $ kicsit sok érte, és be lehet szerezni pár dollárért is, de ez úgymond ingyen volt így nem bántam! Szerencsére a csomag sértetlenül ideért és eléggé gyorsan, most nem kellett 1 hónapot várnom csak másfél hetet! Nagyon tetszik igaz még nem sikerült felavatnom, mert ugyebár a munkahelyemen nem viselhetünk ékszert vagyis ilyen hosszút nem, és a héten nem is igazán voltam sehol sem, és munkába menet sem igazán tudnám felavatni, mert kb 5 percre lakom, és ott úgy is átöltözöm tehát nem sok értelme lenne :( De remélem a hétvégén felavathatom és kíváncsi leszek a tekintetekre, hogy milyen sikert fog aratni! A párom szerint aranyos, de azért láttam, rajta, hogy nem éppen ilyen ékszereket párosítana hozzám! :)


http://www.oasap.com/
Nektek van baglyos kiegészítőtök? Mennyire tetszenek a baglyos ékszerek? 


Most az Oasap oldalán találhattok egy remek játékot, amivel ajándék krediteket gyűjthettek:


It's great, beat the Monster to win cash credits every day. Come on, xoxo!

2012. július 23., hétfő

Essence kollekcióm!

Egy hatalmas csoportképben megmutatom nektek az Essence termékeimet, lesznek külön bontva is a héten láthattok minden termékről tesztet és véleményt, mi az ami bevált és mi az ami nem! Az egész Essence mániám ott kezdődött, amikor felfedeztem a  blogokat, ott figyeltem fel erre a márkára azelőtt mindig elmentem mellette, túl olcsónak tartottam és féltem, hogy nem jó minőségű, de amikor láttam róluk tesztet felkeltette az érdeklődésemet és szép sorban vásárolgattam Essence termékeket! Utána persze már izgatottan vártam, hogy mikor lesz újabb limitált kollekció, viszont rájöttem, hogy pár hónap után leakciózzák őket és ha valami nem volt igazán fontos, akkor majd akció után vásároltam meg a kinézett terméket (ennyiben jó a kisváros )! Személy szerint meg vagyok ezzel a márkával elégedve, valami lehetne jobb is, de vannak igazán jó termékeke és persze remek áron! Ami talán kicsit zavar, hogy évente kétszer is lecserélik a termékeke bizonyos százalékát és vannak olyan termékeke, amiket nagyon szerettem, de szerencsére helyette kapunk néha nagyon szuper termékeket!



Ti mennyire kedvelitek ezt a márkát? Mikről látnátok elsőre tesztet pirosítók/bronzosítók, szájfények/rúzsok, szeméjpúderek/paletták/ szemceruzák/szemhéjtusok/ szemhéjkrémek? 

2012. július 21., szombat

Avon Testpermetek- Teszt

Eddig még sosem, használtam testpermetet, de pár hónappal ezelőtt az Avon katalógust/ szórólapot lapozgatva feltűnt, hogy a Avon Naturals Cukrozott Szilva és Vanília Bőrtápláló Testpermet akciósan csak 399Ft, mivel a tusfürdőjét nagyon szerettem úgy gondoltam, hogy veszek egyet! Nagyon kellemes illata van igaz, hogy eléggé édes pedig én nem rajongok az édes illatokért, de ez valahogy még is megfogott! Habár 30°C-ban túl édes és akkor nem ezt használom! Sokan meg is kérdezik, hogy milyen parfümöt használok, mert nagyon jó illata van, nem akarták elhinni, hogy testpermetet használok és ennyire jó illatú és tartós! Nagyon szeretem már csak félig van, és sajnos már nem gyártják újat kell majd keresni, aminek hasonlóan kellemes édeskés illata van!



 Avon Kondicionáló Eper és Guava testpermetet pedig teszveszről vettem ebben a bejegyzésben láthatjátok: Avon haul
Azért vettem meg ezt a testpermetet, hogy legyen egy kevésbé édes illatú is a forróbb napokra ! Az eper illata igazán jól érződik, de sajnos nagyon mű illatról beszélünk és sokkal sokkal hamarabb elillan az illata mint a cukrozott szilvás permeté! El fogom használni, de nem éppen a kedvencem! Testpermet és testpermet között is van különbség hiába ugyan az a márka! A hűtőbe is be szoktam tenni és remekül hűsít!



Ti használtok testpermetet? 

2012. július 15., vasárnap

Hétfői haul!

Hétfőn volt az első munkanapom és a melóból végezve elmentem vásárolgatni egy kicsit, csak a szükséges dolgokat vettem, és betértem az egyik fodrászkellékesbe is, mert kíváncsi voltam, hogy milyen termékeket árulnak és nagyon meglepődtem, mert egy kicsi kis boltot kell elképzelni annál több termékkel! :) ( Nyíregyháza Joli fodrászkellékes) 

Lady Stella Sebaryl zselépakolás( szeborreás bőrre)
Lady Stella  Lábfrissítő krém visszeres duzzadt lábakra
Ecowax gyantalemosó olaj
ami nem került a képre az egy Moyra körömlakk, a facebookon futó nyereménycsomagban található

A Lady Stella termékeket már interneten is kinéztem magamnak, eddig csak jót hallottam róluk. A páromnak    vettem az arcpakolást, mert szeborreás a bőre és remélem, hogy ez a pakolás majd segít ezen a bőrproblémán! 
A lábkrémet, pedig anyukámnak és magamnak vásároltam, néha ha egész napon át állok akkor jól esik valami nyugtató krém, eddig tetszik, habár pár alkalom után még nem tudok véleményt mondani! 
A gyantalemosó olajnak pedig nagyon megörültem, mert a bajszocskámat le szoktam gyantázni viszont 6 db hideg gyantához adnak 2 db törlőkendőt, nem értem ezt a logikát, tudom, hogy lehet külön is venni, de most már nem kell bosszankodni, ez a 100 ml kiszerelés sokáig elég lesz! 

A következő utam a Dm-be vezetett itt is csak olyan dolgokat vettem, amik elfogytak otthon és ideje pótolni! 

Balea Young Soft + Care arctisztító tonik ( gyümölcssavakkal)
BAlea Vital arctisztító tonik érett bőrre
Gerovital Plant Vitaminos arclemosótej
Carefree Aloe intim mosakodó gél
Bic 3 pengés női borotva

A Balea Young arctisztító tonikot magamnak vettem, egy üveggel már elhasználtam, ilyenkor nyáron jobban zsírosodik a bőröm, de az év többi szakaszában nincs vele probléma, szeretem ezt a tonikot, mert felfrissít és nem zsírosodik a bőröm! 
A másik Baleás tonikot anyukámnak vettem, ilyet még nem használt! 
A Gerovital Plant arctisztíztó tej, pedig a páromé, amit nagyon szeret tesztet itt találtok róla: Gerovital Plant vitaminos arclemosó tej
Intim mosakodó gél pedig 50%-os kuponnal vásároltam, épp fogyóban volt az előző! Ti használtok intim lemosót?
Borotvára is szükségem volt :), csak a 3 pengéset szeretem és elég nehéz találni, de ez szintén jó árban volt és 6 db található egy csomagban, már próbáltam és nem is gagyi, nem vágtam meg magamat és szépen teljesített! 


Ti mit vásároltatok legutóbb? 

Rossmann akciók!

Érvényes 2012.07.16-tól 20-ig!






a teljes újság tartalmát megtekinthetitek az alábbi linken:

2012. július 14., szombat

Eredményhirdetés!

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen sokat kellet várni, amíg kisorsoltam a szerencsés nyertest akinek a nyereménye egy általa választott Sleek paletta! De most kezdtem a héten  dolgozni és még bele kell jönnöm, hogy hogyan osztom be a szabadidőmet!
De most szombat délelőtt rengeteg időm volt így összesítettem is a jelentkezőket! Örülök, hogy ilyen sokan jelentkeztetek, persze volt olyan aki kétszer is természetesen csak egyszer számoltam bele! A másik dolog amit megemlítenék,  hogy csak a nyerteset ellenőrzöm le! Vagyis azt, hogy megosztottad vagy sem, vagy hogy kiraktad az oldalsávban vagy nem, csak annál a játékosnál ellenőrzöm le, akit kisorsolt a Random.org, természetesen csak akkor, hogy ha a hozzászólásában feltüntette! Nézzük ki a szerencsés nyertes!



Gratulálok!
A szerencsés nyertes Tündi! Kérlek vedd fel velem  a kapcsolatot a mikoto.nina@gmail.com email címen, hogy a részleteket megbeszéljük! 
A nyertesnek keddig(07.17) van lehetősége jelentkezni, ha nem jelentkezik újra sorsolok! 

A többiek se keseredjenek el a facebook-on még tart egy játék! 

2012. július 10., kedd

Nyereményjáték emlékeztető!

Még ma éjfélig játszhattok a Sleek palettáért! Aki még nem jelentkezett volna megteheti itt: Nyereményjáték!



Sok szerencsét! 

2012. július 7., szombat

Hamarosan újabb játék a Facebook-on?

Igen!  Ha elérjük a héten vagyis vasárnap éjfélig a 300 like-ot a blog facebook oldalán, akkor jövőhéten szerdán indulhat a következő játék! Hogy mik lesznek a nyeremények? Az egyenlőre titok, de a Facebook-on, aki szemfüles 2 kis apróságot már megmutattam! :) A teljes csomag tartalmát még én sem tudom pontosan, mert hétfőn megyek vásárolok még pár terméket a már meglévő kis csomaghoz! 
Tehát, ha szeretnél egy újabb játékot akkor oszd meg a
oldalt! 


2012. július 6., péntek

Avon Skin So Soft Szőrnövekedést Késleltető Borotvazselé-Teszt

Még a 7-e s katalógusból rendeltem, nagyon akciósan, mindössze 333Ft-ért gondoltam egy próbát megér, ha jól teljesít akkor máskor is újra fogom rendelni!

elfelejtettem érintetlen állapotában lefotózni
Kezdjük ott, hogy nem szeretem a borotvahabokat, mert nem lehet szépen egyenletesen eloszlatni és minden habos lesz és nagyon hamar elfogy, ezért is rendeltem meg ezt a borotvazselét és persze a kedvező akció miatt! 
Az, hogy elvileg késlelteti a szőrnövekedést különösebben nem vonzott, mert nem hittem benne :) 

Nézzük mit írnak róla: 

Avon Skin So Soft Szőrnövekedést Késleltető Borotvazselé hidratáló komplex-szel. Segíti a borotva könnyed siklását. Elősegíti az alapos borotválást miközben bársonyosan sima bőrérzetet nyújt. Használata: vizezd be a bőrőd majd vidd fel rá a zselét. Borotváld le a kívánt területet majd alaposan öblítsd le és töröld gyengéden szárazra. Használhatod a lábak, a hónalj és a bikini vonalán.

Teszt: 

A csomagolása nagyon egyszerű tubusos műanyag, amiben jól láthatjuk, hogy hol tartunk éppen, tehát látjuk előre, hogy kb. mikor kell újat venni. (még egy szempont, amiért jobb mint a borotvahabok) Szeretem az átlátszó csomagolásokat, mert nem ér meglepetés! 

Az illata, sokan panaszkodnak, hogy nem kellemes valóban nem gyümölcsös vagy virág illatú, de nem is erős tolakodó, max. az első használatnál volt furcsa, de borotválás után már nem érződik és hamar meg lehet szokni ezt az illatot! 

A termék állaga valóban olyan, mint egy zselé nem kell belőle, sok én borotválás előtt leradírozom a borotválandó területet, alaposan leöblítem,  vizes felületre kell felvinni a zselét és egy kevés mennyiséget nyomok a vizes tenyerembe és alaposan eloszlatom. Könnyen el lehet oszlatni a kívánt felületen nem okoz     gondot és nem folyik le :) 

Valóban segíti a borotválást, de nem csúszik meg rajta a borotva, hogy össze vagdosnánk magunkat, vagyis én nem tapasztaltam! 

Valóban hidratál, nem szárad ki a bőr és nem pattogzott ki sem a borotvált felület nem jelentkezett irritáció sem! 
Azt, hogy mennyire késlelteti a szőrnövekedést, eléggé meglepődtem, mert átlagosan 2 naponta szoktam borotválni a lábamat, de amióta ezt használom 3 naponta szoktam, de hogy mi ennek az oka, az hogy teljesen simára tudom leborotválni a lábamat, tehát nem késlelteti igazán a szőrnövekedést viszont számomra hatékonyabb borotválást tesz lehetővé! Ha elfogy újra fogom vásárolni, mert semmi panaszom nincs rá, talán lehetne jobb illatú, de más kifogásom nincs ellene! Az ára is kedvező talán egyetlen problémát még az okoz, hogy időben meg kell rendelni, hogy mire elfogy ott legyen a következő a polcon! 

Eredeti ára: 870Ft


Nektek mi vált be jobban a borotvahab vagy borotvazselé? 

Liebster Award díj!


Nagyon szépen köszönöm a díjat, amit Nicole-tól kaptam, akihez érdemes bekukkantani, mert sok szép ékszerrel találkozhattok, amit saját maga készít! 

A szabályok
  • Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
  • A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
  • 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
  • 11 embert meg kell jelölni és linkelni
  • Nincs visszaadás/visszajelölés

- 11 dolog rólam:

- Nem vagyok nagyon oda az elektromos kütyükért, a mobilom is egy nagyon egyszerű semmi extra, nem vonzanak az ilyen dolgok

- Nem tudok úszni valahogy gyerekként sem vonzott a dolog, hogy sok ember 1 medencében :) 

- Szeretem az állatokat, főleg a macskákat, nagyon szeretnék egy Maine Coon cicát

- nem nézek Tv-t 

- még sosem szoliztam, de nem is tervezem 

- mindig van a nyakamban egy nyaklánc, amit a páromtól kaptam

- nem szeretem a rövidnadrágokat, vagyis magamon nem inkább szoknya

- nem szeretek órákon át nézelődni és vásárolgatni, gyorsan felderítem a terepet és megveszem, amiért indultam

- fiatal korom ellenére nem szeretem a diszkókat és hangos szórakozóhelyeket, jobban szeretem a beülős beszélgetős helyeket, nyáron pedig a kinti sütögetős főzős bulikat

- még nincs jogsim, de 1 éven belül szeretném megszerezni 

- nem szoktam megünnepelni a szülinapom sem pedig a névnapom, szerintem ugyan olyan nap mint a többi (persze szoktam kapni tortát, vagy én sütök sütit, amit 

Nicole kérdései:

1, Milyen idő van odakint?

Kb 35°C 

2, Kedvenc állat?

cica :)

3, Milyen típusú zenéket hallgatsz?

nagyon sokfélét, kicsit rockosabb stílusú zenéket szeretem, de az R&B-t is imádom,de nálam fontos az is, hogy mit vált ki belőlem egy adott dal

4, Használt ruhákról és más dolgokról mi a véleményed?

szeretem a turikat, főleg a Háda turkálóit
Vasalóval jártam még úgy, hogy vettem boltban jó pár ezer forintért, nagyon jól is nézett ki, de pár hónap múlva elromlott, egyszerűen nem melegedett fel, garancia pedig nem volt rá. Nyílt nálunk egy új lomos, gondoltam szétnézek, 1500Ft-ért vettem is egy vasalót, ami hihetetlenül szépen vasal könnyen melegszik,              és még mindig jó pedig már több hónapja nyúzom :)

5, Ha lenne 1 millió forintod, mire költenéd?

Nem tudom, szerintem lekötném és lenne tartalék pénzem sőt akár még gyűjtenék is hozzá! 

6, Firefox, Internet Explorer vagy Google Chrome?

Google Chrome :) 

7, Kedvenc házimunka?

mindent szeretek csinálni csak mosogatni nem :) 

8, Piercing, tetoválás vagy egyik sem?

jelenleg még egyik sem 

9, Kedvenc könyv?

most nincs egy kedvenc sem az elmúlt fél évben nem volt időm könyvet olvasni csak tételeket :) de most épp olvasni valót keresek eddig nem fogott meg semmi talán a True Blood könyveknek fogok nekiesni 

10, Van háziállatod?

úgy néz ki hamarosan lesz egy cicám :) 

11, Tanulsz még vagy már dolgozol?

egy hete és egy napja fejeztem be a tanulmányaimat és hétfőn kezdek el dolgozni

Az én kérdéseim: 

1. Van testvéred?
2. Fagyi vagy jégkrém?
3. Hova szeretnél elmenni nyaralni?
4. Milyen sminket viselsz ilyen melegben? 
5. Milyen könyvet olvasol most, vagy legutóbb mit olvastál? 
6. Mi álmaid munkahelye? 
7. Mi az a smink baki, amitől a hideg kiráz?
8. Ha egy napra valamelyik színész, énekes, modell... stb bőrébe bújhatnál ki lenne az? 
9. Kedvenc gyümölcsöd?
10. Van háziállatod? 
11. Hogyan tudsz igazán kikapcsolódni? 

11 ember akinek továbbadom a díjat: 


Minden blognak továbbítom ezt a díjat, akiket követek! :) Akinek nincs blogja, kommentben válaszolhat a kérdésekre! :) 

2012. július 3., kedd

Rossmann haul!



Ma igazi rohangálós napom volt, de beugrottam a Rossmannba, vitaminért indultam! Első dolog, amit meg akartam nézni, mert láttam az akciós újságba, hogy a Yamuna szappanok le vannak akciózva darabja most csak 349Ft így vettem is belőle 2 db-ot egy körömvirágosat arcmosásra és egy Olíva/Bergamott olajosat pedig anyukámnak ő jobban szereti a szappanokat mint a tusfürdőket! 
Megláttam, hogy ez a Dove sampon le van akciózva 369Ft-ra így ez is a kosaramba landolt még sosem használtam Dove sampont, és szeretem váltogatni a samponjaimat, persze van egy két termék, amit nagyon szeretek és már többször újravásároltam, viszont hamar megszokja a fejbőröm ezért mindig kipróbálok valami mást is! Ezért amikor elhaladok a Rossmannba a samponok előtt mindig megnézem, hogy nincs-e valamelyik termék akcióba, ha találok akkor általában ilyenkor a kosaramba kerülnek! :) 
A kosaramba került még két vitamin is általában a Rossmannban szoktam vitamint venni és én meg vagyok elégedve az 1x1 vitaday termékekkel! A c-vitamint 399Ft-ba került, 30 tabletta, vagyis minden napra 1 habár én sokszor elfelejtem bevenni, vettem még vas+folsav szintén 30 tablettát tartalmaz és 299Ft-ba került akciósan! Persze tusfürdőt is akartam venni, mert hamarosan elfogy a jelenlegi, de teljesen elfelejtettem, tehát még biztos lesz a héten egy utam a Rossmannba! 

Ti mit vásároltatok mostanában? 

2012. július 2., hétfő

Nyertem!

Igaz több mint 1 hónapja nyertem Craptrash világa blogján, de csak most jutottam el odáig, hogy megmutassam a nyereményemet!


Purity desing hajkefe, szeretem az ilyen hajkeféket
Balea arclemosó, érzékeny bőrűeknek télen tökéletes lesz az arcomnak! 
Arany színű csillám
Essence körömlakk 67 Just Shout színben, kedvencem már sokszor használtam
cseresznyés fülbevaló most nyáron tökéletes

Nagyon örülök a nyereménynek! A körömlakk a kedvencem, majd mutatok róla képet, hogy hogy mutat a körmömön! 


Ti mit nyertetek mostanában? 

2012. július 1., vasárnap

Napozási tippek!

bellepoule

A bőrnek saját védelmi rendszere van, mely bizonyos ideig óvja a kivörösödéstől és a napégéstől. Átlagosan ez az idő eltér, valakinél mindössze 5, másnál akár 40 perc is lehet.

Különböző fototípusok
A fototípus azt határozza meg, hogy kinek, hogyan reagál a bőre a napsugárzásra. A bőrtípusokat 5 nagy csoportba sorolhatjuk.

• Az első csoportba tartoznak a fehér, nagyon érzékeny, szeplős bőrűek, akik 5-10 perc napozástól kipirulnak, és nem ritkán le is égnek.
• A második csoportba tartoznak a kevésbé érzékeny, világos bőrűek, akiknek átlagosan 10-20 perc napozás után pirosodik ki a bőrük.
• A harmadik bőrtípusba tartozók már szerencsésebbek, folyamatosan képesek barnulni, bőrük önvédelmi rendszere pedig 30 percet bír károsodás nélkül.
• A negyedik csoportba soroljuk a barna bőrűeket, ők az igazán szerencsések, könnyen és szépen barnulnak, és 40 percet is tartózkodhatnak a napon anélkül, hogy leégnének.
• Az ötödik csoportba pedig a nem európai népcsoportok tartoznak, bőrük igen jelentős mennyiségű melanint tartalmaz, alapszínük sötétbarna, fekete.

A fényvédő faktorszám jelentősége
Az SPF (angolul Sun Protection Factor) az adott napkrém UVB-szűrőképességére utal, megmutatja, hányszorosára nő bőrünk leégéssel szembeni védekezőképessége. Ha például naptej használata nélkül maximum 20 percet tartózkodhatunk a napon, egy 15-ös faktorú fényvédő krémmel ezt az időt kitolhatjuk, egészen pontosan 5 órára növelhetjük.
A képlet a következő, bőrünk védekezőképessége időben mérve szorozva a napvédő termék faktorszámával (20*15 = 300 perc).

A napozás mértékét befolyásoló egyéb tényezők:
A saját bőrszín és a fényvédő termék faktorszáma mellett a napozás mértékét a napszakhoz és a tengerszint feletti magassághoz is igazítani kell. Az UV-sugárzás mértékét 0–10 közötti indexszámmal, az UV-indexszel jellemzik. Magyarországon ennek értéke a nyári hónapokban is 5–7 között van, azonban például Görögországban ez az érték magasabb.

Hamis mítoszok:
Nem éget a nap, ha felhős az ég.
Vízben nem lehet leégni.
A sötét bőr nem ég le.
Minimum 30 perc napozás után éghetünk csak le.
A reggel használt fényvédő krém elegendő.
Az árnyék a legjobb védelem a nap ellen.



Napozáshoz én a Gerovital Sun termékeket ajánlom és, hogy miért:
A Gerovital Sun napozótermékek egészségre nem ártalmas UVA- és UVB-szűrőket tartalmaznak. A körömvirágolaj csökkenti a gyulladásokat, nyugtatja és ápolja az érzékeny bőrt, az E-vitamin pedig segít megőrizni a bőr természetes szépségét és fiatalságát.

A Gerovital Sun termékek nem tartalmazzák a napvédőkben gyakorta megtalálható, népszerű oxibenzon fényvédő szert, amely a legújabb tanulmányok szerint felboríthatja a szervezet hormonháztartását, továbbá sejtelváltozásokat és rákos megbetegedést okozhat. A Gerovital Sun krémek parabénmentesek és vízállóak.


Ti milyen napfényvédőket használtok?